Óriási botrány volt 2017-ben az iOS 10.2.1-es frissítése, mellyel a vállalat a felhasználók tudta nélkül szándékosan leszabályozta az iPhoneok teljesítményét, hogy ezzel még tovább bírja a telefonok akkumulátora. Az Egyesült Királyságban Justin Gutmann 25 millió iPhone-tulajdonos nevében követel 768 millió fontos (közel 352 milliárd forintos) kártérítést, amiért kizsákmányoló és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.
Bár az Apple bevallotta, hogy a frissítéssel csupán az akkumulátorok élettartamát szerette volna meghosszabbítani a régebbi iPhonok esetében, de a kritikusok szerint ezzel csak azt akarta elérni a cég, hogy a fogyasztók lecseréljék készülékeiket újabbakra. A tech cég korábban már két hasonló perben veszített az USA-ban, így nagy az esélye annak, hogy most is fizetnie kell majd a gyártónak.