Idén nyáron debütált a mozikban Danny Boyle rendező ikonikus filmsorozatának legújabb része, a 28 évvel később, melynek története meglepően nem 28 évvel később játszódik, csupán három évvel, de így is már új színészeket és karaktereket ismerhetünk majd meg ebben az új és veszélyes világban.
A történet szerint az egykori Egyesült Királyságot az élőhalottak és különféle veszélyes bandák uralják, de van egy sziget, ahol a túlélők egy része biztonságban élhet. Közülük páran kénytelenek útra kelni, hogy egy küldetés hajtsanak végre, amiről egyelőre nem sokat lehet tudni. A friss előzetesben pedig több túlélő csoport is felbukkan.
A 28 évvel később szereplői között láthatjuk majd Aaron Taylor-Johnsont, Jodie Comert és Ralph Fiennest. Cillian Murphy, az első rész főszereplője nem tér vissza, csupán executive produceri feladatokat látott el. A film idén június 19-én fog a mozikba kerülni és a folytatásra sem kell sokat várni, ugyanis 2026-ban jön a 28 Years Later: The Bone Temple, amiben már Cillian Murphy is felbukkanhat.