Új infók a PlayStation Now-ról

2014. január 12.
6151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Yitsushi profilja, adatai
Yitsushi
Korábban már írtunk a Sony cloud gaming platformjáról, amely a CES2014 keretében mutatkozott be, most azonban néhány újabb részlet is napvilágot látott.

Azonban még mindig maradt néhány megválaszolatlan kérdés.

A korábban elmondottakból kiderült, hogy lehetőségünk lesz a PlayStation korábbi platformjaira írt játékokat futtatni a rendszer segítségével akár PS3, PS4, Vita vagy Sony Bravia tévéről is legyen is szó, valamint játszhatunk mobilról vagy tabletről is.

Ehhez DualShock 3 controllerre lesz szükségünk, de a PS4 természetesen a hozzá tartozó DualShock 4-es controllert használja majd.

Lehetőségünk lesz többjátékos küzdelmekre is, olyan ellenfelek ellen, akik rendelkeznek az adott játék lemezes változatával, valamint trófeákat, achievementeket is gyűjthetünk majd, csakúgy, mint jelenleg.

Az elmondottak alapján a játékok 720px-ben futnak majd, ám a felhőtlen (ha-ha) élményhez legalább 5Mbps netkapcsolat szükséges. A mentett állásokat szintén felhőben tárolja majd a rendszer, így akár más, szintén támogatott eszközünkön, vagy barátainknál is folytathatjuk azt.

Eddig még nem érkezett bejelentés PlayStation Now játékra, ám az idei CES keretében négy játék már bemutatkozott, így megjelenésük biztosra vehető. Ezek a Beyond : Two Souls, God of War : Ascension , Puppeteer és a The Last of Us.

A Gamespot munkatársainak sikerült kipróbálni a rendszert, melyről eddig elismerően is nyilatkoztak, erről egy rövid videót alant meg is tekinthettek:

Sajnos továbbra sem tudjuk, pontosan mennyibe is kerül majd a szolgáltatás, és hogy az milyen rendszerben működik majd, ahogy azt sem, hogy miként érinti majd a PlayStation Plus tagságot, vagy hogy pontosan mikor is érkezik meg kis hazánkba. Amint többet tudunk, természetesen igyekszünk értesíteni titeket.

Nektek hogy tetszik az elgondolás?
nincs még hozzászólás