Új funkcióval bővült a Messenger, ennek sokan fognak örülni

2023. december 21.
17.4671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Meta nemrégiben kiadott egy frissítést népszerű csevegő alkalmazására, melynek köszönhetően a jövőben már szerkeszteni lehet az elküldött üzeneteket, ám csupán néhány percünk van arra, hogy módosítsuk a már elküldött szöveget mobilon vagy asztali verzióban.

Korábban, ha elírtunk egy üzenetet a Messengerben, akkor azt maximum törölni lehetett és újból leírni, amit eredetileg akartunk, most viszont ez meg fog változni. Törlés helyett már módosíthatjuk a szöveget, amiből a másik fél nem fog semmit sem észre venni. Asztali gépen a szöveg elküldését követően a reagálás és válasz ikonok mellett megjelenik három pötty, ha arra kattintunk, akkor lehetőségünk van a módosításra.

A mobilos applikációban hosszan meg kell érinteni a szöveget, majd ezután lehet a módosítás választani. Mobilon először frissíteni kell az alkalmazást, ezt követően már működni fog, webes felületen pedig már szinte mindenki számára elérhető az újdonság. Természetesen csúszások előfordulhatnak, de mindenkinél meg fog jelenni ez az opció.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

1 éve, 4 hónapja és 5 napja

Ügyes funkció. Végre valami értelmes.

válasz erre

Porthos

1 éve, 4 hónapja és 5 napja

Ez tényleg jó.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 4 hónapja és 6 napja

Na ez legalább egy hasznos funkció!

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 6 napja

Ez mondjuk nem rossz!

válasz erre