Új főszereplővel készül a Gladiátor 2.

2023. január 07.
59.2071
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már évek óta hallani lehet arról, hogy a nagyszerű rendező, Ridley Scott elkészíti a 2000-es években bemutatott amerikai történelmi film folytatását, amiben már nem láthatjuk majd Russell Crowe színészt, ám a legfrissebb hírek szerint az alkotóknak sikerült rátalálni az új főszereplőre.

Még 2021-ben nyilatkozott Ridley Scott, hogy biztosan el fogja készíteni a többszörös Oscar-díjas Gladiátor folytatását, ám már nem a régi szereplőkkel, hiszen a többsége már kiöregedett, ahogy az egykori főszereplő is, Russell Crowe - aki ráadásul a film végén meg is hal. Többek között emiatt kellett új színészek után kutatni.

A Deadline legfrissebb információi szerint sikerült rátalálni a film új főszereplőjére, aki nem más, mint Paul Mescal angol színész, akit eddig leginkább független filmekben lehetett látni, legutóbb az Aftersun című drámában. Mescal fogja alakítani Luciust, Lucilla (Connie Nielsen) fiát, aki mára felnőtt férfi, mivel a történet évekkel az első film után játszódik. Premierdátumot egyelőre nem lehet tudni.
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 3 hónapja és 25 napja

Hihetetlen hogy második részt csinálnak, miért nem egy önállló filmat, amikor semmilyen összefüggés nem lesz az eredetivel? röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 26 napja

Hát ez se kerül fel a megnézendők listájára nálam. mosolygó smiley

válasz erre

betyár

1 éve, 3 hónapja és 26 napja

Nem biztos, hogy kell nekünk ez.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 3 hónapja és 26 napja

Miért..... miért kell hozzányúlni ehhez is... wtf smiley

válasz erre