Új applikációval jelentkezett a Vine egyik alapítója

2016. november 02.
2.2331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Manapság több vállalat a semmiből nőtt fel néhány év alatt azzal, hogy kizárólag olyan okostelefonos applikációval foglalkoznak, melyeket milliók használnak csupán szórakozásként.

Nemrég számoltunk be nektek arról, hogy a Twitter körüli anyagi problémák a Vine leállításához vezettek, pedig a szoftver szinte a semmiből felbukkanva igazi kultuszt teremtett magának. Az egyik alapító új fejlesztése nemrég került ki a béta fázisból, melyet Hype néven már meg is találhattok az Apple alkalmazásboltjában.

Az egyelőre iOS exkluzív ingyenes applikáció az élő videós közvetítések piacán próbál szerencsét, ahol olyan vetélytársakra talált, mint például a Facebook Live vagy Periscope. A Hype az ígéretek szerint interaktívabb lesz a riválisainál és például a Twitch-hez hasonlóan a nézők különféle módon részt is vehetnek a közvetítésekben a kommentálás mellett.

A siker egyelőre igencsak kérdéses, de érkezőben van az androidos változat is, mely talán számos új felhasználóhoz vezet majd.
3 hozzászólás

inkognito

8 éve, 1 hónapja és 9 napja

Miért??? Valami egyedibbet nem tudnak csinálni?

válasz erre

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 9 napja

Esélytelen most minden új belépő szerintem.

válasz erre

Harder

8 éve, 1 hónapja és 9 napja

Egy újabb app a süllyesztőbe... wtf smiley

válasz erre