Úgy fest, máris vége a Canoo és a Hyundai partnerségének az elektromos autók kapcsán

2021. március 30.
78.5451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Canoo és a Hyundai között kötött megállapodás az elektromos járművek gyártása kapcsán úgy fest, hogy végleg elhalt, mivel a kaliforniai startup elhatárolódik attól, hogy megpróbálja eladni elektromos járműveit más autógyártóknak.

A Hyundai-jal kötött megállapodást 2020 februárjában jelentették be, és ennek azt kellett volna eredményeznie, hogy a Hyundai és a Kia márkák egyaránt járműveket építenek a Canoo elektromos járműplatformjára. Nagy bizalmi szavazásnak tekintették az akkor még csak kétéves startupot, a Canoo pedig a komplett partnerséget kulcsfontosságúnak nevezte.

A Canoo elnöke, Tony Aquila hétfőn osztotta meg a hírt egy befektetői hívás során, ami ráadásul a cég első konferenciája volt, mint nyilvános részvénytársaság. A Canoo vezérigazgatója nem is volt jelen a hívásban, és a társaság a nap elején bejelentette, hogy a pénzügyi igazgató lemondott az újabb munkakör betöltéséről - ez az utóbbi hetek második legnagyobb vesztesége, miután a Canoo-tól távozott a vállalati stratégiai vezető.
4 hozzászólás

Huginn

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Aquila non captat muscas.

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Úgy szakítanak, hogy évek alatt nem csináltak semmmit? meglepett smiley Nem rossz. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Most akkor ki lépett ki vagy mivan? röhögő smiley

válasz erre

TEchie

3 éve, 3 hónapja és 1 napja

Gondolom sokkal jobb lehetőséget találtak.

válasz erre