A Twitter az elmúlt évek során előlépett az egyik legnagyobb közösségi oldallá, amit világszerte ismernek, de itthon még mindig nem örvend akkora népszerűségnek.
Ez talán idővel változik, bár őszintén szólva nem bánnám, hogyha a Facebookosok nem "szemetelnék" tele ezt a webfelületet is. Viszont ez a poszt nem épp arra alkalmas, hogy megszerettessem veletek a szóban forgó mikroblog szolgáltatást, de hasznos információkat tartalmazhat.
Egy ideje terveztem már, hogy vések róla néhány szót csak úgy nagy általánosságban, felhasználóként elemezve az oldalt, és ennek most el is jött az ideje. Hogy miért? Ma reggel annyira belassult a Twitter főoldala, hogy a válaszokat, a tweeteket és a privát üzeneteket egyaránt irtó lassan küldte el, sok-sok másodperc várakozást okozva ezzel használójának. Mint tudjuk, manapság pedig az idő pénz, és ha valakinek rabolják az idejét, annak aligha örül. Ettől már csak rosszabb, amikor internal server errort dob, és innentől kétesélyes a dolog: vagy odavész a tweeted/privát üzeneted, vagy elküldi, de azonnal ez nem látható, így az is megesik, hogy újraírok egy-egy tweetet/üzenetet, amiről kiderül, hogy mégis el lett küldve.
Nyilván nem ennyire rossz a helyzet, hiszen nagyon sokat fejlődött a Twitter az elmúlt időszakban. Például az idővonalra közzétehető képek behozása remek ötlet volt, hiszen ezzel jobban felhívhatjuk az általunk megosztott tartalomra a figyelmet. Egyébként ezektől függetlenül imádom a Twittert, főleg azért, mert eldönthetem, hogy kiket követek, és megválogathatom a társaságot, akiknek a csiripjeire kíváncsi vagyok. Pontosabban az ő tartalmaikra. A kinézettel sohasem volt bajom, bár egy-egy új irányelvvel nem értettem mindig egyet, de megszoktam, mert nem volt más. Illetve de, van még a twitter.comon kívül számos más lehetőség, különféle alkalmazások/kliensek, amelyek kezelik a tweetjeinket, de én próbaképpen a Tweetdecket használtam néhány éve, amiről gyorsan le is szoktam, amikor androidra is elérhető lett a .comos alkalmazás.
Na igen, itt a másik téma. Mivel android rendszeres okostelefont használok, így csak erről tudom kifejteni a véleményemet, és a legújabb észrevételem nem épp pozitív hatású. Az egy dolog, hogy annyi fejlesztést hajt végre a Twitter mögött álló csapat, hogy három-négy naponta simán felajánlja a Google Play a Twitter applikáció frissítését. Ez némileg idegesítő, de ettől sokkalta bosszantóbb, hogy egy Sony Xperia S-en néha akadozik az alkalmazás. Ahogyan elkezdem gépelni a betűket, pár másodperces késéssel írja csak, amit én szeretnék, ez pedig nem picit zavaró, mert mégis ki tudja így követni az általunk idővonalra vetendő tartalmat? Ennek hála, könnyen kialakulhatnak helytelenül leírt szavak, amiket aztán vissza kell törölni, ezzel megint időt véve el a felhasználótól.
Hiába koptatom itt a billentyűzetem nagy hevesen, ennek ellenére annyira Twitter-függő (és sok más egyéb) vagyok, hogy soha az életben nem szoknék le róla, mert egyszerűen imádom. Még a sok ökörsége ellenére is ez a legtöbbször elindított alkalmazás a telefonomon, vagy az asztali gépem böngészőjében. Számtalan más remek funkciója van, amelyekbe most nem mélyednék bele, de a kreatív felhasználók ezerféle dologra alkalmazhatják praktikusan. Ennyit hát a Twitterről manapság, amelyre már a címben is ráaggattam az időrabló címkét. Reméljük, ez idővel változik, és hogy csak egy ilyen nem túl jó időszakot élünk épp.
Amolyan utószóként még annyit tennék hozzá, hogy itt is gratulálnék Ellen DeGeneresnek, amiért a 86. Oscar-díjátadó közben összeomlasztotta a Twittert. Meg kell hagyni, erre nem sokan képesek! Arról már nem beszélve, hogy a kép, ami ezt kiváltotta, egy-két órán belül összeszedett magának 1-1,5 millió retweetet, jelenleg pedig majd 3,4 millió retweetnél jár, amit egyhamar senki nem fog megdönteni. Erről a fotóról van szó, ami lényegében az idei Oscar-gála egyik legjobb pillanata volt - merthogy egyébként akadtak bajok a ceremóniával.
If only Bradley's arm was longer. Best photo ever. #oscars pic.twitter.com/C9U5NOtGap— Ellen DeGeneres (@TheEllenShow) March 3, 2014