Mindezt most tudósok is megerősítették, a Dimorphos néven ismert, 160 méter széles űrszikla pályája megváltozott, amikor a Dart szonda a múlt hónapban nekiütközött. A kutatók egy sor mérést hajtottak végre űr- és földi távcsővel. Mindezek után már tényleg kijelentheti magabiztosan a NASA, hogy az első bolygóvédelmi technológiája sikeresen zajlott és a jövőben tényleg nem kell aggódni a veszélyes aszteroidák miatt.
Bill Nelson, az ügynökség adminisztrátora elmondta, hogy ez a küldetés azt mutatja, hogy a NASA igyekszik készen állni mindarra, amit az Univerzum elénk dob, valamint azt is, hogy az ügynökség komolyan veszi a bolygóvédelmet. Természetesen a kutatók azzal tisztában vannak, hogy nagyobb aszteroidák esetén már más űrszondát kellene használni, hogy hasonló eredményt érjenek el.