Történelmet ír a New York-i Autószalon kiállításon a kínai BYD

2025. április 20.
5.5011
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az elektromos autók piacán egyre jobban erősödik Kína, és ez a tendencia már érződik az autó kiállításokon is, a napokban megrendezett New York-i Autószalonon például most először nyerte el a World Car Award díjat kínai gyártó, 11 másik autógyártó vállalatot megelőzve.

A BYD Seagull elnevezésű elektromos miniautója 2023-as debütálása óta meghódította a kínai piacot, hiszen nem csak kicsi, de emellett olcsón be is lehet szerezni. A 2025-ös World Car Awards díjátadón 96 zsűritag előtt állt ki dizájnjával, praktikus városi teljesítményével és széles körű fogyasztói vonzerejével. Az eredmény végül egy első hely lett, amivel történelmet írt a BYD.

Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke szerint a díj a BYD akadálymentes elektromos mobilitáshoz való hozzáállásának növekvő globális elismerését tükrözi. 2024 júliusáig több mint 500 000 darabot adtak el a Seagull miniautóból Kínában, az idei új modell pedig körülbelül 3,5 millió forinttól indul. Idén egyébként Európába is megérkezik ez a modell, nagyjából 16-18 ezer eurós áron lehet majd hozzájutni a vámok miatt.
4 hozzászólás

petrovicsz

3 hete és 5 napja

Azért az nem semmi! meglepett smiley Nagyin feljöttek.

válasz erre

Ronalddo

3 hete és 6 napja

Minőség milyen lehet vajon..?

válasz erre

Mordorer

3 hete és 6 napja

Nagyon jól tolják!

válasz erre

zender

3 hete és 6 napja

Nafene, hogyhogy beengedték őket az amcsik? meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre