Több tízezer Windows Phone-t kukáz az amerikai rendőrség, hogy iPhone-t vegyenek helyettük

2017. augusztus 29.
4.0281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az amerikai járőrök egy jelentős része két évvel ezelőtt átalakított Windows 8 operációs rendszerrel felszerelt Nokia Luma 640XL és Lumia 830 készülékeket kapott annak érdekében, hogy drasztikusan csökkentsék a rendőrök reakcióidejét.

A New York Post értesülései szerint azonban a kétévnyi szolgálat után most a teljes állományból leselejtezik a Windows alapú okostelefonokat, amivel több mint 36 ezer készüléket dobnak ki - melyeket korábban 160 millió dollárért vásárolták -, hogy helyettük az Apple iPhone-jait adják a rendőrök kezébe.

A lap szerint a leselejtezés legfőbb oka az volt, hogy az állomány több tízezer telefonjának nem volt támogatása, a tönkrement készülékeket nem tudták mire cserélni, a rajtuk futó szoftverek pedig csak önmagukkal voltak kompatibilisek, de más mobilos operációs rendszerekkel nem.

A rendőrség egyébiránt várhatóan vizsgálatot kezdeményez az ügyben, hiszen korábban szakértői vélemények nélkül döntöttek a Windows alapú Nokia készülékek megvásárlásáról, ami egy több tízezer darabos beruházás esetében óriási felelőtlenség volt, ez pedig most vissza is ütött.
4 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Valakinek ezért a feje fog hullani. Miért vásároltak be ilyen ****okból? Már akkor sem értek semmit.

válasz erre

Levi87

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Azért odaát is vannak hülyék.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Igen nagy marha volt aki annak idején jóváhagyta a beszerzést.

válasz erre

Harder

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Elég hülyék voltak már akkor is.

válasz erre