Ahogy arról már korábban írtunk, több Marvel és Netflix projekt is leállt a forgatókönyvírók sztrájkja miatt, aminek következtében a Disney több nagy filmjének a dátumát is eltolta. A színészek sztrájkja még ennél is nagyobb problémákat okozhat, hiszen elsők között állt le a Deadpool 3. és a Venom 3. forgatása is. Pénteken mintegy 160 ezer színész, illetve statiszta fejezi be a munkát.
És mindez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a közelgő San Diego-i Comic Conon - július 20. és 23. között - valószínűleg csak nagyon kevés stúdió fogja képviseltetni magát, és a készülő filmekről, sorozatokról nagyon keveset fogunk hallani. Az Oppenheimer premierjén bár részt vett Emily Blunt és Matt Damon is, ám a vetítésen már nem maradtak, szolidaritásként. A következő hetekben valószínűleg még több projekt leállásáról fogunk még hallani.
Mindeközben egyébként a SAG-AFTRA (színészek szakszervezete) elnöke, Fran Drescher és csapata pénteken a Netflix Los Angeles-i irodája előtt, majd a Paramount Studios, a Warner Bros. és a Disney előtt sztrájkoltak. A szakszervezet jobb munkakörülményeket és védelmet akarnak a mesterséges intelligenciától