Tim Cook: ha heti néhány kávéval kevesebbet iszunk, már vehetünk magunknak iPhone X-et

2017. november 07.
3.4261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sikerült egy újabb arcoskodó, a túlárazás problémájáról tudomást sem vevő kijelentést tennie Tim Cook-nak, avagy az Apple vezérének az iPhone X kapcsán, miután ismét azzal próbálta győzködni a CNBC munkatársait, hogy a készülék nem is túl drága.

Tim kiemelte, hogy az iPhone X nincs túlárazva, hiszen pontosan olyan összeget kérnek el érte, amilyen értéket kínálnak a készülékkel - utalva ezzel arra, hogy a telefon rengeteg olyan új technológiát felvonultat, amit más okostelefon korábban még soha.

Az Apple vezére hozzátette továbbá, hogy Amerikában az iPhone X-et részletfizetéssel is hazavihetjük, így akár már havi 33 dollár, alig több mint 8500 forint kifizetésével birtokba vehetünk egyet, ami Tim szerint nagyjából ugyanannyi, mint amennyit kávéra költünk egy héten, pláne ha jobb helyen isszuk a kávénkat.

A nyilatkozattal azonban ismételten egy probléma van: Tim Cook megint csak az amerikai lakosok pénztárcájához mérte kijelentését, hiszen nálunk nem néhány kávé ára, ha részletfizetéssel szeretnénk iPhone X-hez jutni, ami ráadásul jóval drágább is itthon, mint a tengerentúlon.
6 hozzászólás

Harder

7 éve, 1 napja

Na ez elég ciki duma Tim.

válasz erre

iPet

7 éve, 1 napja

Tim, haver, gyere le a cuccról mert az rossz, értem?

válasz erre

csirkee

7 éve, 1 napja

Azért azt se felejtsük el, hogy nálunk is a legtöbben részletre veszik a telefont és hűséggel. Így jóval olcsóbban hozzá leheg jutni mint listaáron.

válasz erre

TEchie

7 éve, 1 napja

Időnként akkora hülyeségeket mond ez az ember hogy hihetetlen...

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 1 napja

Ez fájdalmasan **** szöveg. Igenis drága az X és megértem hogy miért ennyi. De ha a következő szériánál nem állnak visssza a normális árakra akkor ez bukó történet lesz.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 1 napja

Nem mindenki starbucks kávét iszik b+ röhögő smiley Értem én, hogy fejlett országokban nem gond ez, de azért vegye észre magát, hogy ez az arrogancia nem jó hozzáállás. Amúgy is ki mondana le kávéról telefonért. (Főleg a keményen dolgozók nem fognak) Következő mi lesz? Ne egyél? röhögő smiley Hejj... Tim igazán kiállhatna a mellett, hogy igen, drága, de ennyit ér. Nem kellenek ezek az adalékszövegek. Az a Huawei stílusa. röhögő smiley

válasz erre