Taron Egerton tagadja, hogy ő lenne a következő James Bond

2023. március 02.
30.9331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Daniel Craig 2021-ben búcsúzott el a 007-es ügynök karakterétől, azóta pedig sokan találgatják azt, hogy vajon ki lesz a következő színész, aki kedvenc ügynökünk bőrébe bújhat, ám eddig semmit nem árultak el a producerek, de az egyik jelölt most tiszta vizet önt a pohárba.

Továbbra sem tudni ki lesz az új Bond, de Taron Egerton, a Kingsman filmek sztárja a közelmúltban adott egy interjút, melyben végre pontot tesz a körülötte kialakult pletykák végére. Taron elmondta, hogy soha nem voltak megbeszélések vagy casting meghallgatások a szerepre, őt nem kereste meg egyik Bond-producer sem, sőt szerinte már meg is találhatták a tökéletes jelöltet.

A színész szerint vannak nála sokkal jobb jelöltek erre a szerepre, és ő nem tartozik közéjük. Továbbá kiemelte, hogy nincs semmilyen bennfentes értesülése arról, hogy már megtalálták a következő 007-es ügynököt, csupán úgy véli, hogy Barbara Broccoli és Michael G. Wilson már rátaláltak. Az elmúlt hónapokban egyébként több név is belekerült a kalapba, többek között Henry Cavill, Regé-Jean Page, Idris Elba és Aaron Taylor-Johnson. Reméljük hamarosan tényleg fény derül erre a titokra.
3 hozzászólás

Tommy

1 éve, 2 hónapja

Ennek a szériának is annyi.

válasz erre

techiii

1 éve, 2 hónapja

Szerintem ő nem lett volna jó.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 2 hónapja

Amilyen píszí világ van, inkább ne is legyen több James Bond.

válasz erre