Talán mégis létezhet a Loch Ness-i szörny?

2019. június 07.
6.0021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A világ egyik legnagyobb és legismertebb rejtélye minden kétséget kizáróan Nessie, avagy a Loch Ness-i szörny kilétének valódisága, lévén egyelőre a kutatások ellenére sem sikerült bizonyítékot találni a teremtmény létezésére.

Neil Gemmel, az Otago Egyetem professzora azonban a Scotsman magazinnak egy interjúban meglepő kijelentést tett, néhány tudóstársával együtt ugyanis alaposabban is áttanulmányoztak négy tudományos értekezést a téma kapcsán, és azt találták, hogy közülük az egyik hipotézis talán igaz lehet.

Hogy melyik? Ezt egyelőre Gemmel professzor nem kötötte az orrunkra, de az új-zélandi kutatócsapat által feltárt eredményekről néhány hét múlva bővebb tájékoztatást ígért, így nemsokára talán egyszer és mindenkorra megoldódhat Nessie rejtélye.

Persze túlzottan azért ne éljük bele magunkat a dolgokba, hiszen nem kizárt, hogy a kutatók éppen azt a tanulmányt találták valódinak, mely arról szól, hogy Nessie valójában soha nem is létezett.
5 hozzászólás

muki

5 éve, 2 hónapja és 19 napja

Majd ha megtalálják, van. Addig nincs.

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 2 hónapja és 19 napja

Szerintem létezik. Ennyi.

válasz erre

inkognito

5 éve, 2 hónapja és 19 napja

Ezt a szörnyet nézhetjük egy különleges halnak is amiből ki tudja mennyi van.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 2 hónapja és 19 napja

[Tiltott felhasználó!]

TEchie

5 éve, 2 hónapja és 19 napja

Ez kb minden évben előjön.

válasz erre