Szexrobotot vesz feleségül Yuri Tolochko, a kazah testépítő

2019. december 11.
10.7711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő elhatározásra jutott Yuri Tolochko, az ismert kazah testépítő és feltörekvő színész, aki nyolc hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy nincs szüksége hús-vér barátnőre, igényeit tökéletesen ki tudja elégíteni egy szexrobot is.

Olyannyira, hogy Yuri meglepő elhatározásra jutott, lévén annyira jól kijönnek barátnőjével, hogy ország-világ előtt bejelentette: megkéri a kezét, vagyis rövidesen szemtanúi lehetünk a világ talán első olyan esküvőjének, ami egy robot és egy ember között zajlik majd le, mely sokak szerint puszta reklámfogás, saját hírnevének növelése lehet a férfi részéről.

Netán Tolochkónál elmentek otthonról, hiszen az Instagramon minden második képen azt láthatjuk, hogy Margo nevű szexbabájával együtt csinál valamit, hol közösen utaznak, hol vacsoráznak, sőt mi több, Yuri még egy saját kis történetet is kitalált "barátnőjének", miközben állítása szerint egy bárban találkoztak, és miután megvédte őt egy másik férfitől, rögtön fellobbant köztük a szerelem.

A férfi egyébiránt teljesen valós személyként beszél a szexrobotról, nemrégiben még plasztikai sebészetre is elvitte, és bár Margo sokat káromkodik, de ennek ellenére is hamarosan feleségül veszi őt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

????????? ??????. ????? ????????? ? ?????? ?????????? ????????, ??? ????? ?????????: ??????????? ????????? ??????? ? ?????????, ????? ? ??????????? ?????? - ??????? ????? ? ????? @margo_party ??? ?? ??????? ))) ?????? ??? ???? ?? ?????????, ?? ????? ?? ?????????? ??????, ?? ??????? ????????. ?????? ??????? ??? ????? ?????? ?????. ? ?????, ???? ???????. ?? ? ?????? ?????????? ? ??? ????????? ????? ??????????, ??????????? ?????, ? ???????? - ????? ?????????. #???????????????? #?????????? #????? #?????????????? #?????? #???????????????? #?????????? #lovestory #??????????????????? #????????? #??????????? #????????????????????? #?????????? #????????????? #????? #????? #??????????? #????????????? #sexy #???????????????? #???? #????? #????? #beast #muscleman #prettygirl #????????? #?????? #?????????????????????????????????????

OddJak / ???? ??????? (@yurii_tolochko) által megosztott bejegyzés,

4 hozzászólás

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Nem az első, nem is az utolsó hülye. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Az izmok már nem menők, valamivel ki kell tűnni.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Mennyi hülye van, istenem! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 11 hónapja és 8 napja

Beteg. Nagyon beteg.

válasz erre