Szélesebb körben és Magyarországon is elérhetővé vált a Google Maps Live View

2019. augusztus 10.
4.8311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az utóbbi időben szinte futószalagon érkeznek a Google Maps frissítései, a mostani azonban nem egy új funkció, sokkal inkább egy tavaly bejelentett megoldás szélesebb körben való jelenléte, idehaza is használható a Live View.

Még a 2018-as Google I/O-n került bemutatásra a Maps "élő kép" funkciója, ami az AR technológiát kihasználva, valós időben a kamera segítségével segíti a gyalogosok könnyebb tájékozódását, ám eddig kizárólag a Pixel felhasználók illetve idegenvezetői programban résztvevőknek volt elérhető.

Most már azonban hirtelen bővült a lista, sőt már idehaza Magyarországon is használható, természetesen csak olyan városokban, ahol egyébként is működik a Street View.

Az újdonságnak először tudnia a pozíciónkat az épületek és a táblák alapján, majd kicsivel később már mehet is a navigálás, ami egyébként még picit bugos, de ahogy bővül majd az adatbázis úgy lesz remélhetőleg egyre jobb.

Szélesebb körben és Magyarországon is elérhetővé vált a Google Maps Live View - 2. kép

4 hozzászólás

Mordorer

5 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nagyon király ez a cucc!

válasz erre

login_password

5 éve, 1 hónapja és 5 napja

Kiváncsi leszek hogy működik.

válasz erre

TEchie

5 éve, 1 hónapja és 5 napja

Ez jó cucc, sikerült is beelőzniük az iOS-t.

válasz erre

techiii

5 éve, 1 hónapja és 5 napja

Na ezt ki fogom próbálni.

válasz erre