Szakértők szerint akár még ma újabb világméretű kibertámadás jöhet

2017. május 15.
3.6261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár nincsenek tettesek és felelősök, a pénteki világméretű kibertámadás alaposan ráébresztette az emberiséget arra, hogy milyen elképesztően sebezhetőek vagyunk a virtuális térben, ezáltal egyetlen zsarolóvírus képes globális katasztrófát és pánikot okozni.

Bár sokan úgy vélik, hogy talán most már vége a rémálomnak, és többé nem történhet ilyesmi, azonban egy brit biztonsági szakértő a BBC-nek elmondta, hogy ne ringassuk magunkat álmokba, a következő globális kibertámadás elkerülhetetlen, sőt mi több, akár még ma útjára is indulhat, és azt talán nem sikerül olyan könnyen megállítani, mint az előzőt.

Aki esetleg a fülén ült volna a hétvégén, még péntek éjszaka egy hatalmas kibertámadás révén több mint 100 országban bukkant fel egy zsarolóvírus, amely több tízezer gépet fertőzött meg, és hatására egészségügyi intézmények és telekommunikációs szolgáltatók bénultak le. Az aprócska vírust állítólag amatőrök, de legalábbis egy kisebb csapat készíthette el, azonban szakértők szerint semmiképpen sem valami kormányzati hackercsoport, aminek fényében az ügy csak még ijesztőbb lett.

A kibertámadás mai újraindulásától egyébiránt azért is tartanak, mert a hétfői munkanappal egy halom olyan gép kerül bekapcsolásra, amelyeken ott lehet a vírus, és bár a csapból is ez folyik, ellenben a szakértők mégis attól tartanak, hogy rengetegen eshetnek még áldozatul a zsarolóvírusnak.
2 hozzászólás

strogg

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

Oprendszert kéne használni...

válasz erre

Porthos

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

Bravó. De jó nekünk... wtf smiley

válasz erre