A streamingszolgáltató egyik legnagyobb nézettséget elérő produkciója volt a 2021-ben megjelent Nyerd meg az életed - Squid Game című koreai sorozat, melynek hamarosan érkezik a második évada, ennek premierdátuma most végre kiderült és az is, hogy 2025-ben érkezik a befejező évad.
A Netflix nem felejtette el, hogy a világ az olimpiát nézi, ennek megfelelően egy atlétikai pályán futó versenyzőkkel jelentette be, hogy idén december 26-án fog megjelenni a Nyerd meg az életed második évada, melyben több régi karaktert is viszont láthatunk majd. A videóból az is kiderült, hogy 2025-ben érkezik egy harmadik évad, mely egyben a befejező évada lesz a sorozatnak.
A 2021-es első évad letarolta a globális piacot, 28 nap alatt több mint 1,65 milliárd nézettséget ért el, és rengeteg új előfizetőt is hozott a platformnak. A 3. évadot a 2. évaddal együtt forgatták, ennek köszönhetően a rajongóknak majd nem kell sokat várni a befejezésre, hiszen 2025-ben be is mutatják, ám pontos megjelenési dátumot még nem tudni. A történet pedig ott fog folytatódni, ahol az első évad véget ért, azaz a 456-os játékos megnyerte a játékot, de ahelyett, hogy álmait követné, bosszút esküszik és ismét indul a halálos játékban.