Bár Stephen Hawking már több mint egy éve, hogy elhunyt, gondolatai és elméletei azonban még évtizedekig adnak majd munkát a tudósoknak, így most például egy újabb, még 1974-ben közölt tanulmányát sikerült igazolnia a tudománynak.
Hawking professzor ugyanis már annak idején kimondta, hogy a fekete lyukak olyan képződmények, melyek az energia és a tömeg tekintetében annyira változékonyak, hogy képesek gyakorlatilag elpárologni, amit utólag Hawking-sugárzásnak neveztek el, és most egy kutatócsoportnak sikerült a gyakorlatban is igazolni ezt egy teszt során.
A kísérletet a Technion Egyetem munkatársai hajtották végre, akik a Bose-Einstein-kondenzáció segítségével tudták alátámasztani Hawking elméletét, ezáltal a gázt mozgatni kezdték, útjába egy követ helyeztek, miközben sikerült a helyzeti energiát olyan gyors mozgási energiává alakítani, hogy azzal még a hangsebességet is túllépték.
Bár Hawking elmélete ezzel csak részben került alátámasztásra, azonban ha már az alapok adottak, csak a megfelelő módszerek szükségesek ahhoz, hogy a fekete lyukak egyik különös tulajdonsága többé ne csak elméleti szinten létezzen.