Ebből derült ki, hogy a közösségi oldal soha korábban nem törölt még annyi profilt, mint 2020 októbere és decembere között, lévén csak ebben a negyedévben 1,3 milliárd - állításuk szerint - kamuprofiltól vettek búcsút, ami páratlan mennyiségnek tekinthető a korábbi évekhez viszonyítva.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy három év alatt száznál is több konkrét hálózatot számoltak fel a rendszeren belül, miközben több mint 35 ezer moderátoruk dolgozik a visszaélések vagy a nem odaillő tartalmak szűréséről, miközben azt is megtudtuk, hogy a járvány miatt elképesztő mértékben megszaporodtak a félrevezető bejegyzések, így csak az elmúlt negyedévben 12 millió ilyen félrevezető posztot kellett eltávolítaniuk.