A közel 16 éves története során most először lépte át a 100 ezer dolláros - 39 millió forintos - álomhatárt a népszerű kriptovaluta, ennek egyik oka Donald Trump elnökválasztási győzelme volt, ugyanis november eleje óta szinte folyamatosan emelkedik a Bitcoin árfolyama, így a szerencsések most jól járnak.
Ha a mai árfolyamot vesszük alapul, akkor Hanyecz László 2010-ben 1 milliárd dollárt fizetett kettő darab pizzáért, miután 10 000 bitcoinért vásárolta őket, ez volt az első alkalom, hogy valaki ezzel fizetett. A napokban sokat erősödött a Bitcoin árfolyama, az elmúlt órákban volt olyan pillanat is, amikor 103 ezer dolláron kereskedtek vele.
A folyamatos emelkedés mögött az állhat, hogy a befektetők kriptobarátabb szabályozásra számítanak a Trump-kormányzattól jövőre. A megválasztott elnök korábban arról nyilatkozott, hogy szeretne nemzeti Bitcoin-tartalékot létrehozni. Természetesen a magas árfolyam nem valószínű, hogy sokáig fog tartani, egy elemzés szerint, amikor rekordmagasságokra tör a bitcoin, akkor mindig nem esés jön utána.