Snap néven egy szemüveggel folytatja tovább a Snapchat

2016. szeptember 24.
2.2111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Snapchat a kommunikáció egy új formáját vezette be a fiatalok körébe, az elmúlt időszakban azonban folyamatosan arról lehetett hallani, hogy a riválisok lemásolták az egyedi funkciót, mellette pedig többet nyújtanak, így a vállalat veszélybe került.

Nagyjából két hete számoltunk be nektek az elsőre kissé hihetetlennek tűnő hírről, mely szerint hardveres irányba fordul a vállalat, nemrég pedig ez hivatalos megerősítést nyert. A chatóriás ugyanis bemutatta a Spectacles nevű mobil kiegészítőjét, mely tulajdonképpen egy kamerás szemüveg.

A 3 színben érkező szemüvegen egy gombnyomásra indíthatjuk el a 10 másodperces, 115 fokos látószögű felvételt, melyből hármat fűzhetünk egymás mögé. A kiegészítő iOS és Android kompatibilis és 130 dollárba kerül majd. Egy töltéssel nagyjából 1 napot bír a szemüveg, az Apple AirPods-hoz hasonlóat pedig a tokja tölti.

Az új hardver mellett Snapchat-ről Snap Inc.-re változott a vállalat neve, mely az új névvel és hardveres termékével az év eleji 1,8 milliárd dolláros tőkebővítést kiegészítve új lendületet vehet.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Eltohn

7 éve, 7 hónapja és 5 napja

Semmi értelmét nem látom...

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 7 hónapja és 5 napja

Kisfaludy82 írta:
Most őszintén, szerintük ezt valaki venni is fogja?
Valószínűleg nem csinálták volna meg ha nem hinnének ebben.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 7 hónapja és 6 napja

Most őszintén, szerintük ezt valaki venni is fogja?

válasz erre

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 6 napja

Ezek nem kispályáznak!

válasz erre