Az ugyanis egy dolog, hogy a weboldal már évek óta nem fejlődik, de most már az üzemeltetése is problémássá vált, ezáltal a rendszeres leállások már majdhogynem megszokottak lettek, de az említett forrás szerint a The Pirate Bay-re napokon keresztül torrenteket sem lehetett feltölteni, amivel alaposan kivívta az oldal a látogatók haragját.
A Torrentfreak kiemelte, hogy egyértelműen üzemeltetői problémáról beszélhetünk, akik szó szerint magasról tesznek arra, hogy mi a helyzet az oldallal, amit jól mutat, hogy három év alatt mindössze két rövidke közleményt adtak ki blogbejegyzés formájában, miközben fejlesztések sem folynak egy ideje.
