Saját hajlítható kijelzőn dolgozik a Xiaomi

2016. október 18.
1.7691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A néhány éve alapított Xiaomi rohamtempóban zárkózik fel okostelefonok piacán, készülékeikkel már az első néhány generáció után meg tudták szorongatni a legnagyobb gyártókat, jelenleg pedig egy nagyon erős palettával rendelkeznek.

Több hónapja keringenek már azok a pletykák, melyek szerint egy oldalt hajlított kijelzővel rendelkező mobilt dob piacra a kínai óriás, ám erről ezidáig semmi hírt nem kaptunk. Nemrég egy videó került fel az internetre, melyen állítólag egy saját tervezésű, hajlítható kijelzőt láthatunk, amivel az LG és a Samsung hasonló megoldását előzné be a vállalat.

A videó (ami itt érhető el) sajnos elég rossz minőségű, megerősítés pedig természetesen még nem érkezett, de nincsenek lemaradva, hiszen a két dél-koreai rivális állítólag leghamarabb 2017-ben dobna piacra hajlítható mobilt. Országon belül a Lenovo lehet még komoly rivális, később pedig vélhetően a többiek is csatlakoznak majd, így 1-2 éven belül egy újabb nagy innovációt várhatunk az okostelefonok piacától.
1 hozzászólás

Kisfaludy82

8 éve, 4 hónapja és 7 napja

Ez durván néz ki! meglepett smiley Az lenne már az igazi ha lehetne hajlítgatni. Ahogy látom, ez a panel ilyen.

válasz erre