A Tőrbe ejtve - Az üveghagyma című film hazánkban december 23-án lesz elérhető a Netflix műsorán, amit már nagyon sokan várnak, hiszen már az első rész is óriási sikert ért el, ráadásul nem csak streamingen, hanem a mozikban is, valószínűleg ugyan ez vár a folytatásra is, melyben olyan színészek kaptak szerepet, mint például Kate Hudson, Edward Norton, Dave Bautista és Joseph-Gordon Levitt.
Rian Johnson, a film rendezője és írója a közelmúltban egy interjúban elárulta, hogy tervei szerint rögtön az újév után elkezdi a saga harmadik fejezetének elkészítését, melyben ismét visszatér kedvenc nyomozónk, Benoit Blanc, akit ismét Daniel Craig fog életre kelteni. A rendező azt is elmondta, hogy van egy Moleskine-füzete, amibe folyamatosan jegyzetel, ebbe írja fel ötletit. Kíváncsian várjuk a folytatást.