Fokvárostól mintegy 4200 kilométerre található az a kutatóbázis, ahol egy hárommodulos Sanae IV állomáson több kutatók, orvosok és mérnökök dolgoznak már hónapok óta és teljesen el vannak zárva a külvilágtól, ám a jelek szerint az egyik kolléga nem bírta a bezártságot, elkezdte zaklatni többi társát.
Még a hétvégén jelent meg a Sunday Timesban egy nyilvánosságra hozott e-mail, melyet az egyik kutató írt, miszerint azonnali segítséget kérnek egyik kollégájuk miatt, aki teljesen kifordult önmagából. A kutató többeket is halálosan megfenyegetett, sőt fizikailag is bántalmazta a többieket és a szexuális zaklatás is felmerült.
Az üzenet küldője félti saját és társai biztonságát, ezért azonnali segítséget kér, de ez nem megoldható, ugyanis az időjárási viszonyok nem megfelelőek. Dion George dél-afrikai környezetvédelmi miniszter szerint az eset hátterében egy vita áll, mely egy időjárásfüggő és ütemterv-módosítást igénylő feladathoz fűződik. A minisztérium szerint egyik incidens sem tette szükségessé, hogy a misszió legénységének bármelyik tagját ki kellene menteni.
A problémás kutató részt vett egy pszichológiai értékelésen, ahol megbánást tanúsított, ezért továbbra is marad az Antarktiszon, egészen december végéig, ugyanis ekkor érkezik majd meg a váltás a kutatóállomásra.