Az Európai Űrügynökség (ESA) fotókat tett közzé a Mars Arabia Terra néven ismert régiójáról, amely az északi féltekén található és amelynek kora több mint 3,7 milliárd évre tehető, ezt bizonyítják a becsapódások, illetve a vulkanizmus és erózió által formált táj.
A képeket az ESA régóta működő Mars Express űrszondája készítette 2024. október 12-én, a bolygó 26.233. körpályája során. Az űrügynökség közleménye szerint azonban a felvételeket csak nemrég dolgozták fel részletgazdag színes és topográfiai képpé.
A legnagyobb elem a Trouvelot-kráter, egy körülbelül 130 kilométer széles becsapódási medence, a bal oldalán található egy másik nagy medence, amely még régebbinek és erősebben erodáltnak tűnik, pereme szinte teljesen elkopott.
A talaj szinte teljes egészében sötét, ásványianyag-gazdag kőzettel borított, amely magnéziumot, vasat és olyan ásványokat tartalmaz, mint a piroxén és az olivín. A kutatók szerint a becsapódásokat követően a szél és a gravitáció újra elosztotta ezeket, ezért számos kráterben megfigyelhetőek az Arabia Terra területén.



