Relonch kamerás dokkoló iPhone 5-höz

2014. október 13.
1.1971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Már több éve dilemmát jelent hobbifotósoknak eldönteni, hogy vegyenek-e egy különálló DSLR-fényképezőt, amivel wifin keresztül, SD-kártyával vagy netán PC-re kötve játszható csak át a felvett anyag, vagy inkább egy extra objektívvel turbózzák fel okostelefonjuk optikáját és így a praktikum jegyében egyből a mobilról oszthatják tovább a képeket.





Utóbbihoz egy remek kiegészítő lehet a Relonch kamerás dokkoló, ami a tervek szerint még jobban kihozza majd az iPhone 5 optikájának képességeit.

Nem véletlenül hirdetik dokkolóként, ugyanis a foglalat belsejében egy Lightning-csatlakozó bújik meg, sőt mivel egy tartalék aksi is helyet kapott a Relonch-ban, fotózás közben nemhogy merül, hanem még töltődik is az okostelefon. Annyi biztosnak tűnik, hogy egy nagyobb méretű APS-C szenzort és fix fókusztávolságú objektívet szánnak a kiegészítőbe, több konkrétum a specifikációval kapcsolatban viszont még nem ismert, a jelenleg létező prototípussal még csak egy megapixeles képeket készítenek, azokat is mind JPEG-ben, így még bőven van mit fejleszteni rajta.

A Relonch felhelyezésekor sajnos le kell majd mondanunk az iPhone vakujáról, hiszen a foglalat letakarja a telefon villanófényét, sajáttal pedig nem rendelkezik, és várhatóan az objektív sem lesz cserélhető, ellenben a Lightning-portnak hála nem veszi igénybe a wifi- vagy Bluetooth-kapcsolatot feleslegesen, felhelyezéskor pedig automatikusan elindul a képernyőn a Relonch dedikált alkalmazása. Külön említést érdemel az app Guru funkciója, ami képbeállításoknál segíti a felhasználót a minél szebb végeredmény eléréséhez, egyedi képstabilizáló algoritmusa pedig automatikusan optimalizálja az élességet, kontrasztot és a képtónusokat, sőt még a hátteret is képes kihomályosítani a célszemély mögött.



A közösségi megosztásra kihegyezett Relonch megjelenése csak valamikor a jövő évben várható, az árát viszont 500$-ra árazták be (~122.000 Ft), vagyis mire forgalomba kerül, addigra már simán drágább lehet egy kártyafüggetlen iPhone 5-nél, az iPhone 5S-el pedig nagyjából egy árban mozoghat. Mindenesetre a specifikáció finomítása mellett az új iPhone 6 és 6 Plus modellekhez is fel kell még skálázniuk a dokkoló méretét, ha több évig terveznek maradni a piacon.



Nem üzletrontás céljából, de aki hobbifotós az inkább vegyen egy kezdőfotósoknak szánt DSLR gépet, mint egy ilyen kiegészítőt. SOHA semmilyen telefon sem fog olyan képet készíteni mint egy fényképezőgép.

A termék hivatalos oldala itt tekinthető meg.
nincs még hozzászólás