Rajtol a HarmonyOS, megszellőztették a P50 zászlóshajót - íme minden fontos bejelentés a Huawei mai eseményéről!

2021. június 02.
88.4821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Huawei a mai livestreamje során megannyi bejelentéssel élt, és ebben sor került többek között friss hardverek premierjére, néhány újdonság bemutatójára, illetve ami a legfontosabb, hogy a HarmonyOS operációs rendszer is nagy fókuszt kapott.

Megkezdődik a HarmonyOS széles körű terjesztése

A Huawei bejelentette, hogy HarmonyOS operációs rendszere egy közelgő frissítéssel érkezik az okostelefonjaihoz. Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzleti vezérigazgatója szerint a vállalat világszerte mintegy 100 eszközét frissíti az új operációs rendszerre, amely olyan táblagépeket is tartalmaz, mint a MatePad Pro. A HarmonyOS eleinte olyan legújabb zászlóshajókhoz érkezik, mint a Mate 40, P40 és Mate 30 széria, majd később több eszközön is megjelenik az év végén. Az olyan régebbi telefonok, mint a Mate 9, a Mate 10, a P20 és a P10 a jövő év első felében kapják meg a frissítést - állítja a vállalat.

Nézd nagyban ezt a videót!




A vállalat azt is elmondta, hogy a HarmonyOS lehetővé teszi telefonjainak, hogy zökkenőmentesebb kapcsolatot biztosítsanak a különböző eszközök között, beleértve a kompatibilis fejhallgatókkal és hangszórókkal való könnyebb párosítást a "fogd és vidd" megoldásnak hála.

Leleplezték az új MatePad-szériát

A Huawei bejelentette az új MatePad táblagépeit, nevezetesen egy új 12,6 hüvelykes MatePad Pro, egy kisebb 10,8 colos MatePad Pro és egy új MatePad 11-et. Ezek nemcsak a vállalat első táblagépei, amelyek saját HarmonyOS operációs rendszert futtatnak, hanem a kisebb MatePad Pro és a MatePad 11 is a Snapdragon chipeket használja, az eddig használt Kirin helyett. A 10,8 hüvelykes MatePad Pro egy Snapdragon 870-es, míg a 10,95 colos MatePad 11 egy Snapdragon 865-ös lapkát működtet.



A 12,6 hüvelykes MatePad Pro zászlóshajó még mindig a Huawei saját Kirin 9000E processzorát hasznosítja. A 12,6 colos MatePad Pro június 10-én Kínában jelenik meg, 4999 jüan (kb. 222 ezer forint) áron, a 128 GB-os Wi-Fi modell esetében. Eközben a 10,8 hüvelykes MatePad Pro 3799 jüannál (kb. 169 ezer forinto) indul a 128 GB-os modellnél. A Huawei nem adott pontos árcédulát vagy megjelenési dátimota MatePad 11-hez.

Bejelentve a HarmonyOS-t használó Watch 3 és Watch 3 Pro okosóra

A Huawei bejelentette első, a saját HarmonyOS operációs rendszerét futtató okosóráit, a Huawei Watch 3 és a Huawei Watch 3 Pro készülékeket. Az új operációs rendszer ellenére a Watch 3 a Huawei korábbi viselhetőségéhez hasonló funkciókat kínál. Az új kiegészítések között szerepel egy újratervezett kezdőképernyő, amely most egy watchOS stílusú alkalmazások rácsából áll, nem pedig listából, és támogatást nyújt a videohívásokhoz is a Huawei saját MeeTime szolgáltatásán keresztül.



Bekapcsolt 4G-vel a Huawei szerint három napos akkumulátor-üzemidőt várhatunk a Watch 3-tól, de ez 14 napig tart, ha kikapcsoljuk a 4G-t és a telefont rendkívül tartós üzemmódban használjuk. A Watch 3 Pro akár öt napos akkumulátor-élettartamot kínál bekapcsolt 4G-vel, és akár 21 napot is tud hosszú akkumulátor-élettartamú üzemmódban.

A hazai megjelenési dátumokra és árakra még várunk, azonban a brit árcédulát átkonvertálva 140 és 200 ezer forintos összegre számíthatunk nagyjából.

Megszellőztették a P50 zászlóshajót

És végül, de nem utolsó sorban, ahogyan az várható volt, a Huawei az élő közvetítése során megszellőztette a készülő P50 sorozatú telefonját. Kevés specifikációt adtak meg, és nem beszéltek az árakról, valamint a megjelenési dátumról sem esett szó, ellenben a teaser képen négy kamera lencséje látható, két vakuval együtt.

Rajtol a HarmonyOS, megszellőztették a P50 zászlóshajót - íme minden fontos bejelentés a Huawei mai eseményéről! - 2. kép

A vállalat azt állítja, hogy a P50 új szintre emeli a mobilos fotózást, valamint elég valószínű, hogy a HarmonyOS fut majd rajta, habár ezt konkrétan nem erősítették meg.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

3 éve, 21 napja

Szép iOS másolat lett ez a Harmony OS. mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

3 éve, 22 napja

Kíváncsi leszek rá élesben.

válasz erre

Porthos

3 éve, 22 napja

Tök jó ez a Harmony OS elnevezés, ami konkrétan egy Android fork. röhögő smiley De drukkolok nekik hogy színen maradjanak.

válasz erre