Az alapvetően okostelefonokat és okoseszközöket gyártó kínai vállalat 2021-ben jelentette be, hogy belép az elektromos autók piacára és idén áprilisban már el is kezdte szállítani a Xiaomi SU7 járművét, mely a jelek szerint szépen fogy, ugyanis jelentős bevételt sikerült elérniük ezen a területen is.
A Xiaomi felfedte legutóbbi negyedéves pénzügyi jelentését, melyből kiderült, hogy a vállalat a vártnál jobban teljesített, 32%-kal 88,9 milliárd jüanra (12,47 milliárd dollára) nőtt. A cég először számolt be arról, hogy ebből a bevételből mennyi származik az autóipari üzletágból, ami egészen pontosan 6,2 milliárd jüan (869,2 millió dollár).
A második negyedévben a Xiaomi 27 307 elektromos járművet szállított le, a tervek szerint pedig év végéig 120 000 autót szeretne még leszállítani. Hogy elérje célját, júniustól duplaműszakos intézkedéseket vezettek be, hogy meggyorsítsák az elektromos autók gyártását, így havonta több mint 10 000 egység készül el. Az utóbbi hetekben egyébként hazánkban is felbukkant a Xiaomi SU7, többen is készítettek róla felvételeket, melyek megjelentek a közösségi médiában. Hazánkban hivatalosan nem kapható az autó.