A 3499 dolláros árcédula eléggé mellbevágó lévén a Meta Quest 3, ami idén ősszel fog megjelenni, csupán 500 dollárba kerül. Éppen emiatt az Apple állítólag egy olcsóbb készüléken is dolgozik, amibe már gyengébb minőségű kijelző és kisebb teljesítményű chip kerülhet. Továbbá a kamerák száma is kevesebb lenne, valamint a fejpánton is alakítanának a költséghatékonyság jegyében.
Gurman szerint az olcsóbb Vision Próra sokat kellene várni, ugyanis csak 2025 év végén debütálhat majd, míg a Vision Pro a tervek szerint jövő év elején fog a boltokba kerülni. Ami előnyt jelent a versenytársaknak, hiszen addig a többiek kidolgozhatnak egy hasonló, de olcsóbb készüléket. Mindezek mellett az Apple a Vision Pro folytatásán is dolgozik már egy még gyorsabb processzorral, ami valószínűleg nem lesz olcsóbb elődjénél.