Piacra került a HP Windows 10-es csúcsmobilja

2016. szeptember 27.
3.0891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Microsoft viszonylag sikeres rajtot tudhat maga mögött a Windows 10 asztali változatát illetően, ugyanakkor az asztali gépeket tekintve eddig sem voltak gondjaik, az okostelefonok piacán azonban látványosan szenvednek.

A Nokia felvásárlása és a Lumia család integrálása egyáltalán nem jött be, a platform szinte haldoklik. Ezen egyelőre a Windows 10 Mobile sem tudott segíteni, bár mentségére szólva még kevés készüléken tudja megmutatni mire képes.

A redmondiak már nagyon várták a HP újdonságát, melyről hónapok óta cikkez a szaksajtó, hiszen egy komoly csúcsmodellel van dolgunk. Nemrég végre piacra is került a HP Elite X3, ami nem titkoltan az üzletemberek szívét szeretné megdobogtatni.

Az 5,96 hüvelykes AMOLED kijelzőn 1440 x 2560 pixel jelenik meg, alatta pedig egy Snapdragon 820-as chipkészlet és 4GB RAM kapott helyet. Az ujjlenyomat-olvasó mellé kapunk egy írisz-szkennert is, a Continuum támogatás pedig lehetővé teszi, hogy Windows 10-es PC-t varázsoljunk az phabletből.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Levi87

9 éve, 4 hónapja és 9 napja

Árat ne is merjünk kérdezni? röhögő smiley

válasz erre

strogg

9 éve, 4 hónapja és 9 napja

Hmmmm ez figyelemre mindenképp érdemes. Főleg, hogy az augusztusi tapasztalatom szerint a w10-et megcsinálták végre rendesen. Ellenben az áruház kong az ürességtől, olyannyira, hogy a saját business alkalmazásai nincsenek meg. (sharepoint admin pl. előzetesben is androidra van meg)

válasz erre

Harder

9 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez tényleg bitang cucc lett! meglepett smiley

válasz erre