Pénteken lesz az első élő közvetítés a Marsról

2023. június 01.
4.4701
Advertisement
csirkee profilja, adatai
csirkee
A pattogatott kukoricát beizzítani, ugyanis június 2-án, azaz most pénteken egy igazán különleges egyórás műsort láthatunk majd az Európai Űrügynökségnek (ESA) köszönhetően, akik az első élő közvetítés fogják sugározni a Mars pályájáról a YouTube-on, így kicsit közelebbről is megtekinthetjük a planétát.

Az ESA a Mars Express 20. évfordulója alkalmából osztja majd meg a nagyközönséggel az élő adást. A Mars Express egy folyamatban lévő projektje az Űrügynökségnek, ami a legközelebbi bolygószomszédunk mélyebb megértésére irányul. A képeket közvetlenül a Földre sugározzák a keringő fedélzetén lévő Visual Monitoring Camera (VMC) segítségével.

Mivel a kamera, amit eredetileg mérnöki célokra tervezték, már elég régi, ezért nagyon gyönyörű felvételekre ne számítsunk majd. James Godfrey, az ESA darmstadti küldetésirányító központjának űrrepülőgép-műveleti menedzsere elárulta, hogy a csaknem 3 millió kilométerre lévő eszközzel igyekeznek a legjobb képet mutatni, ám az is lehet, hogy nem fog összejönni. A menedzser azt is elmondta, hogy bár élőnek hívják, mégis lesz némi késés a hatalmas távolság miatt, ami körülbelül 17-18 perc lesz. Az élő közvetítés itt látható majd:

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

CharlieFirpo

10 hónapja, 3 hete

Hát ez nagyon király!

válasz erre

Ronalddo

10 hónapja, 3 hete

Ez jó kis mozi lesz! mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

10 hónapja, 3 hete

Bizots hogy nézni fogom!!!! mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 3 hete

Hát ez de komoy! meglepett smiley

válasz erre

Porthos

10 hónapja, 3 hete

Na ez menő kéremszépen! mosolygó smiley

válasz erre