Oroszország megmutatta hogyan fog kinézni az űrállomásuk

2022. augusztus 17.
21.0281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz bemutatta készülő űrállomásának modelljét, mely ha minden igaz, akkor 2028-ra lesz kész, addig pedig egészen biztosan maradni fognak a kozmonauták a Nemzetközi Űrállomáson, melyet az ügynökség közelmúltban jelentett be.

Még tavaly áprilisban jelentette be a Roszkozmosz, hogy 2025-ben elkezdik építeni saját orbitális űrállomásukat, mely reményeik szerint három év múltán be is fejeződik. Az űrügynökség egy katonai kiállításon mutatta be az űrállomás fizikai modelljét, melyet az orosz állami média egyszerűen "Ross"-nak becézett.

A tervek szerint két fázisban fogják elindítani a projektet, az első fázisban egy négy modulból álló űrállomást indítanak el. Amint ezzel elkészülnek, a második fázisban további két modult és egy szolgáltatási platformot adnak majd hozzá. A hivatal szerint az űrállomás négy űrhajós befogadására lesz képes.

A terv pedig egy maketten látható:

Oroszország megmutatta hogyan fog kinézni az űrállomásuk - 1. kép

jelentett be.'>
4 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Ez sokkal ütősebb lenne kacsintó smiley

válasz erre

betyár

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Semmi extra, ugyan az mint a többi.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Ez még mindig nem az amit a scifikben látunk. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 9 hónapja és 22 napja

Nem lett túlbonyolítva. Nem jellemző pedig az oroszokra az egyszerűség. röhögő smiley

válasz erre