Óriási zuhanásnak indultak az Intel részvényei az Apple chipváltó hírei után

2018. április 04.
6.1141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Alapos fejvakargatásra késztethette az Intelt az a hír, mely belsős forrásokra hivatkozva arról szólt, hogy az Apple 2020-tól kidobálná Mac-jeiből az Intel chipeket, hogy a helyükre teljes egészében saját fejlesztésű lapkák kerülhessenek.

Amint arról mi is beszámoltunk, az Apple fokozatosan tervezi az átállást, amivel igencsak komoly gondot okozhatnak az Intelnek, akik nemcsak konkurenciát kaphatnának, hanem elveszíthetnék az egyik legfontosabb partnerüket is, lévén a cupertinói vállalat éves bevételének átlagosan 5 százaléka csak a lapkagyártó által szállított hardvereket fedezte eddig.

Bár a hír még nem hivatalos, a piac rögtön reagált az értesülésekre, ezáltal az Intel részvényei több mint 9 százalékos zuhanásnak indultak, amire ilyen mértékben évek óta nem volt példa, még a néhány héttel ezelőtti botrány sem rengette meg ennyire a vállalatot. Az illetékesek egyelőre nem kommentálták a híreket, ellenben az Intel-botrány, a költséghatékonyság és az előrelépés tekintetében az Apple részéről régóta érik már egy efféle lépés.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 6 hónapja és 1 napja

Ha ez bekövetkezik, áremelés lesz. Kevesebb biztos eladás az Intelnek, amit pótol majd egy kis plusz árral.

válasz erre

Nexus

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Jó, hát ez volt a cél. Valaki jól járt. Pletyka az egész. 2020 mi? Ha esetleg 2013-14-től teljes titokban fejlesztik akkor......esetleg. Az meg meglátszana a kiadásokon.

válasz erre

Porthos

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Hát akkor csökkenhetne is a proci ára mosolygó smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Hát az szívás! röhögő smiley Szerintem visszakönyörgi magát az Intel.

válasz erre