Olcsóbb lehet a Samsung Galaxy Note 20, mint korábban a Note 10 volt

2020. július 13.
4.5421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hogy a koronavírus miatt, vagy más okból kifolyólag, azt egyelőre nem tudjuk még pontosan, de koreai források szerint a Samsungnak sikerült olcsóbban kihozni a Galaxy Note 20 duóját a tavalyi Note 10 párosához viszonyítva.

Megtudtuk ugyanis, hogy mind a Note 20, mind a Note 20+ átszámítva mintegy 40 dollárral lesz olcsóbb, mint korábban a Note 10-esek, ami tény és való, hogy nem valami sok - hiszen jelenlegi árfolyamon is alig 12 ezer forint -, de nagyobb a probléma, hogy a nyugati felhasználók bizonyára még ezt sem érezhetik majd meg.

A Galaxy Note 10 egyébiránt tavaly 950 eurós árcédulával indult útnak - a Note 10+ 1100 euró volt -, így ebből túl sok árvágással nem számolhatunk, de ha a Note 20 ára megmarad ezen a szinten, a felhasználók már annak is örülnének, hiszen ez már így is egyfajta lélektani határt képvisel.
szerint a Samsungnak sikerült olcsóbban kihozni a Galaxy Note 20 duóját a tavalyi Note 10 párosához viszonyítva.'>
4 hozzászólás

login_password

4 éve, 10 napja

Nálunk így is drágább lesz a jó euro árfolyamnak köszönhetően.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 11 napja

Az is valami manapság. röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 11 napja

Meglepődnék rajta ha olcsóbb lenne.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 11 napja

Hát, ha el akarják adni...

válasz erre