Végre eljött ez a pillanat is, hogy Windows operációs rendszerrel szerelt telefont tesztelhetünk.
Noha, nem úgy, ahogy szerettük volna és ahogy működik a többi gyártónál. Sajnos teszt példányt senkitől sem kaptunk az országban, ezért vettünk egyet magunknak még januárban, hogy tesztelhessük. Azóta indokolatlanul sok idő eltelt teszt nélkül, de ennek is kiváló oka van. Mivel sajnos nehezen tudunk hozzájutni teszt Lumiákhoz, így mindent szerettünk volna kivesézni a jelenlegi zászlóshajón.
A 930-cal a Microsoft kétség kivűl egy olyan készüléket akart alkotni, ami minden Windows Phone felett áll. További Nokiával kapcsolatos bejegyzéseinket az alábbi linken érheti el.
Külső, doboz:
A telefon nagyon szép. Elegáns. A tapintása kellemes és elképesztően masszív érzetet nyújt. Ha valaki megemeli, vagy kézbe veszi, azonnal az fog neki beugrani, hogy egy bizony egyben van s nem igen lehet semmivel sem megbontani. Akinek volt régi Nokiája, pl: 3310, 3410, 6310 stb, az tudja miről beszélek. A Nokia összeszedte minden erejét és könnyes búcsúval adta ki a 930-at. A 930 hátlapja nem cserélhető így aki épp ezen a modellen gondolkozik, hogy megvásárolja, jól gondolja át milyen színt választ. Mi a feketére voksoltunk, mert: nem szeretjük a feltűnést és jómódú magyar szolgáltatónál nem volt más szín elérhető akkor. A fekete variánson nem látszik annyira jól a fém keret mint a fehéren vagy más színűn, de nem is kell. Mi tudjuk, hogy ott nem plasztik lapul s ez bőven elég.
A doboz külleme elég egyszerű. A telefonról 3 fotó látható rajta és az egyiken egy készenléti képernyő. A hátlapja is szolid s visszafogott, itt csupán a Dolby, Windows Phone, Qualcomm feliratok láthatóak.
A fémes keret, a relatív kis méretű készülékház (pedig 5 hüvelykes a kijelző), a kiemelkedően jó összeszerelési minőség egyből lejön a telefon első megemelésekor, ahogyan az is, hogy a Lumia 930 nem egy pehelysúlyú versenyző a maga 167 grammos tömegével. Az előlapon egy Full HD felbontású AMOLED panel található, ami elképesztő! A fényerő, a kontraszt, a betekintési szögek, a tényleg fekete feketék nagyon ott vannak. De ezt igazán csak akkor tapasztalja az ember, ha a saját szemével látja. Fényképen nem igazán lehet visszaadni azt a "stunt".
Az előlapon megmaradtak az érintésérzékeny gombok, pedig az új Windows Phone már lehetőséget biztosít arra, hogy ezek a képernyőn jelenjenek meg. Jobb ez így, ha a telefon úgy gondolja, hogy viszonylag sötét van, akkor fehéres háttérfényt is biztosít a kezelőszervek számára. Felül előlapi kamera, fényérzékelő és közelségszenzor található, az egész felületet Gorilla Glass 3 védelmezi. A fémből készült keret bal oldalán nem találunk semmit, de a jobb oldalon annál inkább. Itt van a kijelzőt lezáró gomb, a hangerőt szabályozó billentyűpáros és a kamera kezelőszerve is.
A Lumia 930 tetején van a nanoSIM-et fogadó tálca ajtaja, egy körömmel meg lehet annyira billenteni, hogy hozzáférhessünk a tartalmához. A készülék alján microUSB csatlakozót találunk, a bővíthetőség viszont kimaradt, microSD-t nem lehet sehol sem a készülékbe helyezni.
Hátlapról semmi érdekes információt nem lehet írni. Színe olyan, amilyet választunk (esetünkben fekete), anyaga műanyag. Matt festés található rajta, aminek a tapintása kellemes, már-már olyan mintha puha lenne. Kézben nem csúszik, nem ficánkol. Középen egy Nokia felirat található, felül a kamera és mellette a ledes villanó, továbbá a kamera felett egy apró lyuk, ami mikrofont rejt a videofelvételhez. Alul találunk még két lyukacskát, az egyik a Dolby hangszórót rejti a másik szintén egy mikrofon a videózáshoz, hogy a hang tényleg 5.1 legyen.
Hardver:
A négymagos Qualcomm processzor olyan magabiztossággal, félvállról intézi el az összes rábízott feladatot, hogy meg sem izzad bele. A 2 GB RAM ritkán látott mennyiség WP alatt, ezt sem igazán tudja kihasználni a rendszer. Ennek az az egyszerű oka, hogy annyira jól van optimalizálva a rendszer és tényleg olyan kevés az erőforrás igénye, hogy nem indokolt ilyen hardver a készülékbe. De a Nokiánál előtekintettek és azért tettek bele ilyen hardvert, hogy a telefon pár év elteltével is lazán futtasson minden applikációt.
Továbbá a képkezelés szempontjából nagyon kifizetődő az erős hardver, hiszen amíg a többi Lumia szenved ezen a téren, (na jó a "szenved" jelzés erős, de döcögnek), addig a 930 meg sem rezzen. Villámgyorsan csinál mindent, gondolkodás nélkül. A telefon megjelenésekor még nem volt lehetőség 4K videó rögzítésre, de a Denim frissítéssel ezt is megkaptuk a készülékhez. Továbbá hamarosan érkezik rá a Windows 10 Mobile is, ami még több jóságot hoz magával.
Emberek kezébe nyomtam:
Nehéz leírni, hogy milyen egy ilyen készüléket használni. Első és szembetűnő dolog a gyorsaság és a kijelző élessége, szépsége. Olyan sebességgel dolgozik a telefon, hogy egy Android, iPhone felhasználó is csak néz nagyokat. Több ember kezébe is odanyomtam, akik hűen Android avagy iPhone felhasználók. Nem az volt a cél, hogy kérkedjen vele az ember, hiszen jómagam semlegesen szemlélem a világot. Mindenki használjon olyan telefont ami neki a legjobban megfelel. Egyszerű kíváncsiság hajtott, hogy mit szólnak egy ilyen prémium készülékhez. A kamerától leültek, a kijelzőn csodálkoztak és a gyorsaságát nem értették. Jó volt látni a megdöbbent arcokat. Ennek tükrében nagyon pozitívan fogalmaztak a készülékkel és kalapot emeltek a Nokia előtt.
Szoftverek:
A Nokia rengeteg extrát ad a WP8.1-hez. Egy átlagfelhasználó számára a legfontosabb az offline, egész világon elérhető autós navigáció, mindenféle extra költség nélkül. ÖRÖKRE! Egyszer talán mindenki elindítja majd az Adatátvitel menüpontot, amikor másik telefonról költözik át a Lumiába, bekerült a rendszerbe a népszerű Vine, ami - ha nagyon egyszerűen fogalmazzuk meg - egy videós Instagram, a tömegközlekedési tervező is régi motoros, gyárilag fent van a Skype, kapunk rengeteg képmanipulálási eszközt, monitorozhatjuk az adatforgalmunkat, akad egy receptgyűjtemény, vannak utazási tippek, fent van a teljes Office, a Facebook, podcast app és a Line csevegőszolgáltatás is.
[gallery columns="4" link="file" ids="17916,17917,17918,17919"]
Kamera, Multimédia:
A Lumia 930 vitán felül a tavalyi év egyik legjobb készüléke kamera fronton is. Nem az volt a mérnökök célja, hogy a 1020-as nyomába lépjen. Egyszerűen csak egy prémium telefonhoz egy prémium lencsét akartak. Persze arra Ők sem számítottak valószínűleg, hogy ilyen lórúgás lesz az eredmény, amit a készülék tud. Olyan éles, pontos, gyönyörű képeket készít, hogy ilyet egyik konkurens sem tud, ezt bátran állíthatom. A hátlapon található kamera mely Zeiss lencsével van felvértezve, nem kapott különösebb dizájnt, pedig megérdemelte volna. Simán beleolvad a hátlapba. Szerintem érdemes lett volna egy kicsit szebben kivitelezni ezt a részt, mert más megjelenést adott volna a telefon hátlapjának és egy ilyen lencsét illene védeni a fizikai behatásoktól.
A Zeiss lencse, a beépített optikai stabilizátor, a 20 megapixeles felbontás és a veszteségmentes zoom mind olyan funkció, ami így együtt kevés eszközben van benne. Tényleg nagyon kevésben, hirtelen nem is ugrik be egy sem. Ja, de 1020 (:
A képméret opcióinál a Lumia 1020-ból ismert módon elérhető, hogy a gép készítsen egy optimalizált, 5 megapixeles felvételt (ezt tudjuk relatív kis adatforgalommal megosztani és a készülék kijelzőjén visszanézni), illetve képaránytól függően 16 (16:9), vagy 19 (4:3) megapixeles fájl is tárolsára kerül, igény esetén DNG (raw) formátum is kérhető.
Van jó pár teszt kép is, amit szándékosan erre a tesztre szántam. De, ha teljesen őszinte vagyok, akkor január óta az Androgeek oldalon található összes teszt eszköz fotót a 930-al készítettem.
Ahogy a fenti képeken és az eddigi képeken is látható, nem nagyon van mit írni róluk. Nagyon szépek, élesek és messze menően talán a legjobbak is. Egy fontos észrevétel: amióta a Kamera app helyett a Lumia Camera app vette át a szerepet, azóta a fókuszálás kicsit lassabb és több életlen kép készül. Sokkal magabiztosabban kell tartani a készüléket egy jó kép elkészítéséhez. Bízok benne, hogy ezt majd orvosolják szoftveres Redmondban.
Zene:
A hátlapi hangszóró kellően hangosan szól, sőt brutálisan. Nem recseg, nem rezonál be. Kihangosításnál is tisztán érthető a másik fél, nem torzít. A Dolby hangzás egy fejhallgatóval igazán élvezetessé teszi a zenehallgatást s a filmnézést a készüléken. Eme hatást füles nélkül nem igazán fogjuk hallani a hangszóróban, ne is keressük. Alkalmazásból megkapjuk a jól ismert Zene alkalmazást, amit Windows 8-on is megtalálunk, továbbá az FM rádiót és a Nokia Mix Rádiót is. Bár utóbbi nálunk nem érhető el, de a lehetőség legalább megvan.
Adatkommunikáció, akkumulátor:
Természetesen a Lumia 930 mindent tud adatátviteli szempontból, ami elvárható. Működik 4G hálózatokon, van benne WiFi, a Bluetooth 4.0-s, a hátlap alatt NFC modul található, a GPS és a GLONASS szabványnak köszönhetően a lokációs szolgáltatások is megbízhatóan működnek. Az Internet Explorer 11-es verziója kiválóan teszi a dolgát, nem akadoznak a weboldalak, képes oldalszélességre tördelni a paragrafusokat a szoftver. Az adatforgalmi segéd lehetőséget ad arra, hogy saját magunknak állítsunk be limiteket, amelyek elérésekor a készülék figyelmeztet. Sajnos OTG eszközöket továbbra sem támogatja a Windows Phone. Reméljük a Windows 10 Phone-al ez is megváltozik.
Az akkumulátor 2420 mAh teljesítményű ami pont elég a készüléknek. Nem tudtam még úgy meghajtani, hogy ne bírjon ki egy napot. Átlagos használat mellett súrolja a 3 nap üzemidőt. A készülékhez mi már nem fülhallgatót, hanem vezeték nélküli töltőt kaptunk, (Qi hátlappal szerelt a készülék, ahogy erre már feljebb is rámutattam) amit az irodába helyeztünk el. Erre akkor is rápakolja az ember, amikor teljes szükségtelen. A legdurvább napon is 17%-al zárta a készülék, de akkor sem volt probléma, mert ez reggelre csupán 14%-ig csökkent le. A fenti képeken látható a statisztika februártól az akkumulátor töltéséről, merüléséről.
Együttélés, munka a készülékkel:
Jómagam Androidon kezdtem majd iOS rendszeren folytattam a használatot. Ezután váltottam Windows Phone-ra. A híresztelésekkel kapcsolatban nálam egyszer sem fagyott le semmi az eszközön. Az operációs rendszer nem lassul be, nem szükséges újraindítani pár naponként. Megbízható, stabil és eszméletlenül gyors. Természetesen applikációk terén szükség van némi kompromisszumra, de ez sem annyira vészes mint azt sokan gondolják. Egyre több alkalmazás elérhető a Windows Phone-ra is, és remekül működnek. Aki egy igazán megbízható, remek kamerával szerelt elegáns készüléket szeretne, annak a Lumia 930 kiváló társa lehet. A teszt írásakor a készülék kártyafüggetlen ára (32GB-os verzió, 1 év garanciával): 93.000 Ft.