Nincs több Flappy Bird

2014. február 08.
9061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Yitsushi profilja, adatai
Yitsushi
Flappy Bird.

Az alkalmazás, amely feldúlta és letarolta az okostelefon piacot és pillanatok alatt, az eddig csendben lapuló app az egyik legnépszerűbb játék lett.

[divider]A döntés[/divider]

A népszerűségnek azonban ára van, melyre a koreai fejlesztő, Dong Nguyen is ráébredt, hiszen kevesebb, mint egy napon belül törli az alkalmazást a Google Play kínálatából. Az ingyenes, de hirdetésekből napi 11 millió forintnak megfelelő összeget hozó app a saját elmondása szerint teljesen felforgatta eddigi nyugodt életét. Bár továbbra is készít majd játékokat, a Flappy Bird eltávolításra kerül.

Nguyen ezt Twitterén jelentett be, ahol leírta, hogy nem jogi problémák állnak a háttérben, csupán nem bírja a nyomást, ami a hirtelen jött ismertséggel és pénzhozammal járt, így megutálta a játékot, melynek jogaitól azonban nem válna meg, így a Flappy Bird nem kerül eladásra sem.



Nguyen reméli, hogy a későbbiekben megjelenő játékaira is  felfigyelnek majd, de a Flappy Bird váratlan sikere azonban túl nagy teher számára, ami indokoltá teszi döntését. Ti mit gondoltok róla? Próbáltátok a játékot?

[divider]Valóban törölve[/divider]

Ahogy Nguyen ígérte, a Flappy Bird valóban eltávolításra került az AppStoreból, az azonban még kérdés, hogy visszakerül-e a későbbiekben. Sokan marketingfogásra gyanakodnak, hiszen az utolsó pillanatok mindig megugrasztják a letöltést, ám most, hogy az app valóban törölve lett, a megoldás helyett újabb kérdések merültek fel.

Ennek az apró, szinte pár óra alatt összerakható játék valóságos láncreakciót indított el, még azután is, hogy eltávolították. Ezek egyike az eBayen megjelent iPhoneok, melyekért ezres nagyságrendben mérhető pénzösszegeket kérnek. De ne menjünk fejjel a falnak. A Techspot cikke is figyelmeztet egy valósnak látszó veszélyre, amely nem ritka jelenség a neten. Többször esett már meg, hogy a gyanútlan vásárlót csapdába csalták, így elképzelhető, hogy itt is csupán átverésről beszélünk. A cikk szerzője ezt az alacsony értékelést kapott, vagy újonnan regisztrált, értékelés nélküli profilokra alapozza, nem véletlenül, hiszen gyakori az új, kamu-profil hasonló esetekben. ( Hogy ez csupán paranoia, vagy valóban átverés, azt nem tisztem megítélni, én az eredeti árát adnám meg az iPhonenak, nem hogy ezer dollárt ). Ezen kívül egy várható jelenség is felütötte a fejét, nevezetesen...

[divider]A klónok[/divider]

... melyek nem titkoltan szinte egy az egyben "kölcsönvették" a Flappy Bird ötletét, és az ötletforrás eltávolításával most új babérokra törhetnek. Az Apple alkalmazásboltjában máris a második helyen szerepel az Ironpants, melyben madárka helyett egy szuperhőst irányíthatunk dobozok közt repülve, de a 13. helyen ismét egy klón található, ezúttal Bird helyett Flappy Plane néven, valamint a 44. helyen álló Fly Birdie is erre a sémára épül.

Belső ismertségből adódóan tudom, hogy a magyar fejlesztőket sem kerülte el a játék sikere, hiszen a White Rabbit Games szintén lecsapott a csapkodó madárra, igaz ezt már Androidon tették meg. Először egy holló formájában, majd minden bizonnyal a Valentin nap hatására elkészítették a Flappy Cupido nevű alkalmazásukat is. Érdemes egyébként megnézni a srácok korábbi munkáit is, a korábban már  említett Adorables és a Candy Blast - mindhárom változatban - ígéretes alkotások.

A Flappy Bird természetesen a követők mellett gyűlölködőket is szerzett, néhányan pedig az átlagosnál kreatívabb módon igyekeztek érzelmeiket kimutatni. Itt van például egy cheat arra, hogy nyerjünk végre a Flappy Birdben anélkül, hogy az idegeink tönkremennének:

[embedvideo id="gD-nzHy2DdU" website="youtube"]

Hogy a későbbiekben visszatér-e az eredeti Flappy Bird, nem tudni, az bizonyos, hogy a játékot kedvelőknek a klónok, vagy a portolt változatok enyhülést adhatnak, azok pedig, akik korábban sem kedvelték a madárkát, játszanak inkább ezzel!

 
nincs még hozzászólás