2018 júniusában lehet várni a Jurassic World 2-őt, mely látványvilágban nem lesz másabb elődjénél, ugyanis Colin Trevorrow, az első rész rendezője és az új epizód egyik forgatókönyvírója elárulta, hogy nem lesznek nagyobbak a dinók és nem lesz nagyobb vagy éppen látványosabb akció az új részben.
Elmondása szerint, inkább izgalmasabb és rémisztőbb lesz. A főszereplők terén egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy maradt Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is, de a többi szereplőről még semmit sem lehet tudni.
A rajongók folyamatosan támadják a stúdiót, miszerint szeretnék viszont látni az első széria sztárjait, Sam Neillt, Laura Dernt és Jeff Goldblumot, de eddig erről még nem született döntés.