Nem kizárt, hogy az Applenek előbb lesz hajlítható iPadje, mint telefonja

2024. február 08.
17.0471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Amióta a Samsung elsők között adta ki első hajlítható kijelzővel ellátott készülékét, az Apple is elkezdett prototípusokat készíteni a kutatólaborjaiban, ám a legfrissebb pletykák szerint továbbra is sok a probléma velük, nagyobb lehet az esélye egy összecsukható iPad piacra dobására.

A The Information magazin szerint az Apple két kagylószerű összecsukható iPhone prototípust készített már, ám ezekkel több probléma is van, ami miatt továbbra sem tervezi a cég, hogy a közeljövőben piacra dobja valamelyiket. Pletykák szerint leghamarabb 2026-ban jelenhetne meg egy hajlítható kijelzővel ellátott iPhone, hét évvel azután, hogy megjelent az első Galaxy Fold.

Elemzők valószínűbbnek tartják azt, hogy az Apple első hajlítható eszköze egy iPad lesz, ami sokkal kisebb kockázatot jelent, mivel nem kell annyira aggódniuk a termék vastagsága miatt. Az Apple állítólag 2020 óta fejleszt összecsukható iPadet, ám még ennél az eszköznél is vannak kihívások, amiket eddig nem sikerült megoldania a cégnek.

Mint ismert, a cupertinói cég akkor dob piacra új terméket, ha az tényleg minőségi és felhasználóbarát, lásd a Samsung esetét, akik úgy adták ki első Galaxy Fold készüléküket, hogy rés volt a kijelző és a káva mellett. Mindezeket figyelembe véve egyelőre ne is álmodjunk arról, hogy hajlítható iPhone jelenik meg.
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 4 hónapja és 15 napja

Igaz, hogy a tabletnek sokkal több értelme van, ha hajlítható...

válasz erre

Levi87

1 éve, 4 hónapja és 15 napja

Egy ilye tabletet nagyon tudnék értékelni.

válasz erre

betyár

1 éve, 4 hónapja és 16 napja

A tablet jó ötlet, de a telefon nekem nem annyira jön be.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 4 hónapja és 16 napja

Mondjuk tabletnél sokkal értelmesebb is...

válasz erre