A Variety megerősítette, hogy az Igazságügyi Minisztérium versenyjogi osztálya jóváhagyta az ügyletet, vagyis az egyik szabályozó hatóság zöld utat adott a Paramount és a WBD egyesülésének anélkül, hogy bármilyen elidegenítést, korrekciót vagy engedményt követelt volna.
A Trösztellenes Osztály befejezte a Paramount és a Warner Bros. tervezett egyesülésének vizsgálatát, és a vizsgálat során kapott bizonyítékok alapján megállapította, hogy a tranzakció várhatóan nem jár a verseny vagy az amerikai fogyasztók sérelmére, ideértve a videostreaming-szolgáltatásokat, a lineáris televíziózást, valamint a mozikba szánt filmek stúdió általi fejlesztését, gyártását és forgalmazását is - közölte pénteken a hatóság.
A vizsgálat nyolc hónapig tartott és több mint 80 fél részéről több mint 2 millió dokumentum összegyűjtését jelentette. Ettől függetlenül a Paramountnak továbbra is számos akadályt kell leküzdenie a WBD-vel kötendő ügylet lezárásához. Többek között több állami főügyész (pl. a kaliforniai Rob Bonta) jelezte: versenyjogi okokból esetlegesen pert indítanak az egyesülés megakadályozása érdekében.
