Musk megépíti a legerősebb mesterséges intelligencia-szuperszámítógépet

2024. május 27.
13.9941
csirkee profilja, adatai
csirkee
Miközben a milliárdos üzletember szerint a mesterséges intelligencia 2025-ben meghaladja majd az emberi intelligencia szintjét, és elveszi majd a munkánkat, addig Musk arra készül, hogy az általa alapított xAI startup megépítse az eddigi legerősebb mesterséges intelligencia-szuperszámítógépet a Grok nevű AI chatbot fejlesztéséhez.

Tavaly novemberben jelentette be Elon Musk az xAI vállalat új Grok nevű chatbotját, amit éppen a magyarországi érettségi feladatsorral teszteltek. Ahhoz, hogy tovább tudják fejleszteni az MI-t szükség van egy brutál erős szuperszámítógépre, ami a tervek szerint már 2025 őszén kezdheti meg a munkát.

A szuperszámítógép összekapcsolt chipcsoportokból áll majd, aminek köszönhetően mérete négyszerese lesz a jelenleg létező legnagyobb GPU-klasztereknek. 100 000 db Nvidia H100 grafikus feldolgozóegységet (GPU) fognak felhasználni hozzá, így létrejöhet a Grok 3-as verziója. Ekkora mennyiséget nem lesz egyszerű beszerezni, mivel az Nvidia ezen terméke a legkeresettebb a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok számára.

A párizsi VivaTech 2024 konferencián Elon Musk optimizmusát fejezte ki az xAI pályáját illetően. Kijelentette, hogy bízik abban, hogy az xAI 2024 végére felveheti a versenyt az olyan vezető mesterségesintelligencia-ágazati szereplőkkel, mint az OpenAI, a Microsoft és a Google DeepMind. Az üzletember azt is feltételezi, hogy 2025 végére az olyan mesterséges intelligencia rendszerek, mint az xAI chatbotja, a Grok, felülmúlhatják az emberi képességeket különböző feladatokban.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Felfoghatatlan teljesítmény.

válasz erre

Kisfaludy82

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Hentes írta:
Aztán majd jól öntudatra ébred. nyelvnyújtó smiley meglepett smiley
Jaja, nekem is ez jutott eszembe! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

11 hónapja, 2 hete és 5 napja


válasz erre

Hentes

11 hónapja, 2 hete és 5 napja

Aztán majd jól öntudatra ébred. nyelvnyújtó smiley meglepett smiley

válasz erre