Most végre kiderült: tényleg felrobbannak-e a madarak, ha rizzsel etetik őket

2023. február 14.
43.8031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még az 1980-as években kezdett el terjedni egy mítosz, miszerint a madarak felrobbannak, ha nyers rizsszemet fogyasztanak, ugyanis azok annyira megduzzadnak a gyomrukban, hogy egyszerűen kipukkadnak - most egy tudós végre bizonyítékot találta arra, hogy a mítosz nem igaz.

1985-ben Connecticut államban törvényt hoztak arra, hogy az esküvőkön nem lehet nyer rizzsel megszórni az újdonsült házaspárt, mert az árt a madaraknak. Akkoriban a törvényhozók úgy vélték, hogy a madarak nem tudják megemészteni a rizsszemeket, gyomruk kitágul tőle és bele is halnak. A legenda annyira elterjedt, hogy még most is sokan hiszek, hogy a madarak belehalnak, ha rizst esznek.

James J. Krupa kísérleteket végzett hallgatóival, hogy kiderüljön, igaz-e a városi legenda. A kísérlet első részében a tanulók azt tesztelték, hogy a különböző magvak és rizsszemek mennyire tágulnak víz hozzáadásával. Azt találták, hogy a jázmin rizs körülbelül 33 százalékkal, míg a madarak által általában fogyasztott magvak átlagosan 40 százalékkal, az instant barna rizs pedig 170 százalékkal tágul.

Miután a kutatást vezető Krupa megállapította, hogy biztonságos megetetni a galambjait instant rizzsel, elkezdődött a kísérlet második része. 60 galamb 1,5 l instant fehér rizst fogyasztott el, majd vizet is ittak rá. A kísérlet során egyetlen madár sem lett rosszul, nem robbant fel és nem is fulladozott. Mindegyikük jó egészségnek örvendett, azaz a városi legenda csupán kitaláció.
4 hozzászólás

Levi87

2 éve, 4 hónapja és 18 napja

Azért az meleg lenne ha ezért nem lehetne az esküvőn rizst dobálni! röhögő smiley

válasz erre

inkognito

2 éve, 4 hónapja és 18 napja

Fura, bennem fel sem merült ilyen röhögő smiley

válasz erre

Porthos

2 éve, 4 hónapja és 18 napja

Mire alapozták vajon ezt? meglepett smiley Biztos van annyira apró állat, ami ha megeszik egy nagy adagot, és az megduzzad, akkor nem éli túl, de azért egy normál méretű madár nem ilyen...

válasz erre

CharlieFirpo

2 éve, 4 hónapja és 19 napja

Érdekes hogy egy elmélet alapján volt ilyen téveszme. meglepett smiley Azt gondoltam volna hogy az ilyesmiknek van alapja.

válasz erre