A Gyűrűk Ura filmsorozat az egyik legsikeresebb fantasy, mai napig rengeteg rajongója van, ezért is döntöttek úgy néhány éve, hogy elkészítik J.R.R. Tolkientől származó első előzménysorozatot. Az első évad nagy sikert aratott, de már ekkor több kritikát is megfogalmaztak a karakterek kapcsán, mégis berendelték a folytatást.
A második évadot sokkal kevesebben nézték, ráadásul a produkció költségei is igen magasak, ezért sokáig nem lehetett tudni, hogy végül elkészül-e a harmadik évad. A stúdió a héten megerősítette, hogy fejlesztés alatt áll a folytatás, a forgatás pedig tavasszal fog elkezdődni Londonban. Az is kiderült, hogy a második évad eseményei utáni többév fog eltelni, a tündék és Sauron háborúja idején játszódik.