Most éppen egészségügyi problémák miatt halasztják a Crew-3 misszió rajtját

2021. november 03.
89.9131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Szerencsétlen Crew-3 missziót még az ág is húzza, lévén a Nemzetközi Űrállomásra induló következő kereskedelmi legénységi küldetés indítását, amelyet az időjárás miatt már elhalasztottak, tovább késlelteti a NASA szerint a négy űrhajós egyikének "kisebb egészségügyi problémája".

A NASA november 1-jén jelentette be, hogy a startot, amelyet november 3-án, keleti idő szerint hajnali 1 óra utánra terveztek, átütemezték legkorábban november 6-ára, keleti idő szerint 23:36-ra. A Crew Dragon űrhajó és a hozzá tartozó Falcon 9 rakéta is jó állapotban van a Kennedy Űrközpont 39A indítókomplexumában.

Az ügynökség rövid közleményében azt írta, hogy a késés a legénység egyik tagjának kisebb egészségügyi problémája miatt történt. A probléma nem orvosi vészhelyzet, és nem kapcsolódik a COVID-19-hez. Az ügynökség nem nevezte meg a konkrét problémát vagy a személyt, akit ez sújt, lévén az orvosi titoktartási szabályok általában kizárják, hogy a NASA ilyen információkat közöljön.
elhalasztottak, tovább késlelteti a NASA szerint a négy űrhajós egyikének "kisebb egészségügyi problémája".'>
5 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 8 hónapja és 2 napja

Tulajdonképpen ráérnek... mosolygó smiley

válasz erre

Gólem

2 éve, 8 hónapja és 2 napja

Milyen instabil lábakon áll ez az egész... Tök fura.

válasz erre

Fikarc

2 éve, 8 hónapja és 2 napja

Előfordul... mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

Nem oszt, nem szoroz. Évezredekig nem sikerült feljutni, mit számít pár nap...

válasz erre

Porthos

2 éve, 8 hónapja és 3 napja

El van átkozva ez a projekt.

válasz erre