Az Álom doktor a felnőtt Danny Torrance-t mutatja be, akinek vissza kell térnie arra a helyre, ahol múltbéli traumáit kell újra élnie. A főszerepben a nagyszerű Ewan McGregort láthattuk, ám a bevételek nem lettek túl fényesek - bár ez horror filmek esetében nem meglepő -, mindössze 72 millió dollárt hozott.
Ez az összeg pedig nagyon nem tetszett a stúdiónak, ezért hamar el is vetették azt az ötletet, hogy az 1980-ban bemutatott Ragyogás című filmnek egy előzményt készítsenek, amelynek középpontjában a telepatikus karakter, Dick Hallorann állt volna. Mike Flanagan, az Álom doktor rendezője elárulta, hogy nagyon közel voltak az előzményfilm elkészítéséhez, de végül lelőtték a projektet, de reméli egyszer még elkészül.