Megvan mikor érkezik streamingre a Babylon és a M3GAN című horrorfilm

2023. május 22.
10.5591
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén februárban jelent meg a hazai piacon a SkyShowtime streamingszolgáltató, mely többek között a Paramount Pictures égisze alatt készült filmeket hozza el az otthonokba, most pedig végre kiderült, hogy milyen filmek és sorozatok fognak még idén érkezni a platformra.

Monty Sarhan, a vállalat vezérigazgatója a jövőben érkező újdonságokat a rangos Marché du Film (Festival de Cannes) filmfesztiválon jelentette be. A 2022-ben bemutatott - hazánkban idén januárban - Babylon című filmdráma július 6-án landol a streamingen, melyben olyan színészek kaptak szerepet, mint például Margot Robbie, Brad Pitt és Diego Calva.

A tavalyi év egyik legsikeresebb horrorfilmje volt a M3GAN, mely egy gyilkos robotbabáról szólt, szintén a SkyShowtime kínálatában fog debütálni, méghozzá augusztus 14-én - a filmről írt kritikát a Game Channel hasábjain olvashatjátok el. És ez még nem minden, érkezik még #MeToo mozgalom kirobbanását feldolgozó Azt mondta film is, június 23-án.

A sorozatok terén több saját gyártású tartalom fog érkezni, június 19-étől a Warszawianka című drámával találkozhatunk, valamint az év során később bemutatásra kerülő a cseh-szlovák koprodukcióban készült vígjáték, a The Winner is. A Yellowstone 5. évadának várva várt második része kizárólag a SkyShowtime-on lesz látható még ebben az évben. Érkezik Sylvester Stallone nevével fémjelzett Tulsa King második évada, továbbá hamarosan érkezni fog a Halo szintén második évada, melyet ismét kishazánkban forgattak.
4 hozzászólás

Porthos

1 hete és 4 napja

Soká.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 4 napja

Ez a Babylon nekem kiesett, nem is nagyon hallottam róla.

válasz erre

inkognito

1 hete és 4 napja

Megan-ra nagyon kíváncsi vagyok, a Tulsa King meg állat jó.

válasz erre

Fikarc

1 hete és 5 napja

Brutál soká jön a M3GAN.

válasz erre