Idén befejeződik Az esernyő akadémia szereplőinek a kalandjai, ugyanis a képregény-sorozat alapján készült adaptáció negyedik évada lesz az utolsó a szériából, melyhez végre megérkezett a premierdátum is, a rajongók pedig már készülhetnek a befejezésre.
A Netflix megosztott néhány friss karakter posztert, melyen végre leleplezték Az esernyő akadémia negyedik évadának a premierdátumát, mely szerint idén augusztus 8-án fog debütálni streamingen. Visszatérnek a jól ismert karakterek, akik továbbra is igyekeznek megmenteni a világunkat. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy miről fog szólni pontosan a széria befejező évada.
Az évad hat részből fog állni, mely szerencsére nem két részletben fog megjelenni, ahogy az mostanság lenni szokott a Netflixnél. A főbb szerepekben pedig ismét Elliot Paget, Tom Hoppert, David Castanedat, Emmy Raver-Lampmant, Robert Sheehant és Aidan Gallaghert láthatjuk majd.