Néhány hónappal ezelőtt került bejelentésre, hogy a Dreamworks égisze alatt készül a népszerű Így neveled a sárkányodat animációs trilógia élőszereplős remakeje, melyről eddig csak azt lehetett tudni, hogy 2025-ben fog érkezni a mozikba, most pedig a castingról is kaptunk némi infót.
Még 2010-ben jelent meg az Így neveled a sárkányodat című animációs mese első része, majd ezt követően még két folytatás érkezett, melyek nagy népszerűségre tettek szert. Miután a Disney elkezdte klasszikus meséit élőszereplős filmváltozatokban remakelni, ebből a Dreamworks sem maradhatott ki, emiatt döntöttek úgy, hogy ezt a meséjüket újítják fel.
A tervek szerint 2025. március 14-én kerül majd a mozikba és a legfrissebb hírek szerint Hablatyot Mason Thames kapta, akit a Fekete telefon című horrorban láthattunk, míg Astrid szerepét Nico Parker fogja alakítani, aki a Last of Us-ban láthattunk rövid ideig - ő alakította Joel lányát. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a többi szereplőt kik fogják alakítani, de a hírek szerint még idén nyáron elkezdik forgatni az alkotást.